Főoldal Látogatóknak
Uppony PDF Nyomtat Email
Tartalom
Uppony
Gazdaság
Infrastruktúra, ellátórendszer
Kultúra, sport
A település értékei

A község Ózdtól 20 kilométerre keletre, az Upponyi-hegység északi részén alacsony hegyvonulatok közé zárva, a Csernely-patak völgyében épült fel. Közúton Borsodbóta felől közelíthető meg. Vasútvonal nem érinti, a legközelebbi vasútállomás Sátán és Putnokon található.

A régmúlt korokban fontos hely volt, bizonyítja ezt a határában és barlangjaiban előkerült nagyszámú őskori lelet, az ősi vasolvasztóhely, az Árpád-korból pedig a Földvár és a Dedevár megmaradt falmaradványai. Uppony nevének eredete bizonytalan, de létrejötte korai időre, a XI. századra tehető. A község a borsodi vár földje, később földesúri birtok, majd a XVI. század elejétől az egri káptalan, illetve papnevelde birtoka volt.

A két világháború között iskola, népkönyvtár, vándorszínház, gazdakör és polgári lövészegylet is működött. A lakosság néhány kivételtől eltekintve őstermeléssel, kenderfonással és szövéssel foglalkozott. A 12,81 km2 közigazgatási területű település életét jelentősen megváltoztatta, és ma is meghatározza a Lázbérci-víztározó, illetve a Lázbérci Tájvédelmi Körzet létrejötte. Az idegenforgalom fejlődése is ezekre alapozható.

 

Településtípus: község
Lélekszám: 317 fő
Polgármester: Balogh Béla
Jegyző: Antal Mária
Polgármesteri Hivatal: 3622 Uppony, Kossuth út 83.
Telefon: 48/439-217
Fax:
E-mail: upponyph@freemail.hu
Honlap: www.uppony.hu