Főoldal Látogatóknak
Farkaslyuk PDF Nyomtat Email
Tartalom
Farkaslyuk
Gazdaság
Infrastruktúra, ellátórendszer
A település értékei

A Hangony-patakba torkolló Ózdi-patak völgyfőjében található település a Szilvásváradon át Egerbe vezető közúton érhető el. Ózdtól 5 kilométerre fekszik. Vasútvonal nem érinti, a legközelebbi vasútállomás Ózdon található.

A mai meddőhányó helyén a XIX. század elején még Farkaslyuk tanya állt, az egykori földesúr, a Sturmanok erdőkerülői, vadőrei laktak itt. A hagyomány azt tartja, hogy egy farkasok elleni hajtóvadászat után nevezték el a helyet Farkastanyának, majd Farkaslyuknak. Az RMST Vasmű Rt. Farkaslyukban 1913 végén kezdett hozzá a bányanyitással kapcsolatos földmunkákhoz. A bánya – immár a Borsodi Szénbányák részeként – legnagyobb teljesítményét 1979-ben érte el 414,1 tonna termeléssel, majd 1986-tól az üzemet fokozatosan visszafejlesztették. 1990. január 22-én hozták felszínre az utolsó csille szenet.
Az első világháború után a társulat legszebb bányatelepe volt. A táj szépsége és a telep rendezettsége üdülőtelepnek is alkalmassá tette.

1996. október 13-án az Ózdhoz tartozó Farkaslyuk polgárai népszavazáson voksoltak az önálló önkormányzat megalakításáról, 1999. május 1-jével lett önálló község.

Településtípus:
község
Lélekszám: 2060 fő
Polgármester: Gábor Dezső
Jegyző: Farkasné Koós Erzsébet
Polgármesteri Hivatal: 3608 Farkaslyuk, Gyürky út 3.
Telefon: 48/470-548
Fax: 48/470-548
E-mail: farkaslyukihivatal@egold.hu
Honlap: www.farkaslyuk.hu