Főoldal Látogatóknak
Bükkmogyorósd PDF Nyomtat Email
Tartalom
Bükkmogyorósd
Gazdaság
Infrastruktúra, ellátórendszer
A település értékei

A község Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati részében, a Heves-megyével határos területen, Ózdtól 15 kilométerre délre, Szilvásvárad közelében található. A Szilvásváradon át Egerbe vezető közúton érhető el. Vasútvonal nem érinti, a legközelebbi vasútállomás Szilvásváradon található.

A hosszúbérci kőkorszakbeli régészeti telep bizonysága szerint évezredek óta lakott ez a hely – pedig számos megpróbáltatás érte. A tatárjárás után a patak fölötti dombról költözött új, mai helyére, a török után pusztaként tartották nyilván, 1844-ben nagy tűzvész és jégverés is pusztított. Még az 1930-as években is határának több mint felét nádas borította, csak egynegyede volt szántó. A legutóbbi csapás pedig a munkát adó ipar leépülése volt. A község ennek ellenére jövőjét tervezi, és az – kistérségi összefogással – többek között az energianövények termesztésében, a biobrikett-gyártás meghonosításában látja.

 

Településtípus:
község
Lélekszám: 133 fő
Polgármester: Pataki Csaba
Jegyző: Dr. Szűcs Tardi Beáta
Polgármesteri Hivatal: 3648 Bükkmogyorósd, Petőfi út 5.
Telefon: 48/441-012
Fax: 48/441-012
E-mail: bmhiv@freemail.hu
Honlap: www.bukkmogyorosd.freebase.hu