Főoldal Látogatóknak
Borsodbóta - A település értékei PDF Nyomtat Email
Tartalom
Borsodbóta
Gazdaság
Infrastruktúra, ellátórendszer, kultúra
A település értékei

A római katolikus templomot 1938. október 20-án Jézus Szent neve tiszteletére szentelték fel. A neoromán stílust különösen a torony ablakai jól hangsúlyozzák. Molnár C. Pál festőművész festette a szentélyben a Mária a kis Jézussal című, kör alakú oltárképet, illetve a szentélyt elválasztó diadalíven Az Oltáriszentség diadala című seccot. A falak szolid, magyaros növényi díszítőelemekkel festettek.

Már messziről látható a település fölötti pincesor, nem egy közülük igen régi, tulajdonosaik pedig széles körben ismertek vendégszeretetükről.

A község neves szülötte Borbély Maczky Emil, aki Borsod megye főispánja volt. Emlékét az általa készített, ma is rendezett forrás idézi.

Az első világháborús hősi emlékművet 1938-ban állították fel, alkotója Kis-Pap Károly szobrász.

Borsodbóta és Sáta határán magasodik a község fölé a meredeken kiemelkedő, 401 méter magas, kúp alakú Őrhegy. Innen jól áttekinthető a környező vidék, egészen a Bükkig és a Sajón túli területekig.